A tegnap egy szokványos március eleji péntekként indult. Szokatlan mindössze az a kisebb megfázás volt, ami Andris után végigsöpört az egész családon, és bő egy hét elteltével is alig akaródzott elmúlni. Betegség, nálunk...? Nem vagyok én ehhez hozzászokva.
Aztán jött a délelőtt, és elhatároztuk Tamással, hogy menjünk "fel" - bocsánat - el Budapestre, vegyük át a megrendelt és elkészült jegygyűrűinket. Jó.
Még mindig ment a maga menetében tovább a nap: Andris Laurával játszott önfeledten Veráéknál, jómagam megfőztem - szokásosan, 25 perc alatt, majd együtt ebédelt a családunk: Tomi, Andris és én. Délután szieszta, ami Andrisnak hosszabb könyörgésre sikerült is, nekünk felnőtteknek inkább aktívan, ügyeket intézve, lakásban rendezkedve telt. Estefelé Andris az apjával elugrott a nagyszülőkhöz, anya pedig elsétált a közeli "közértbe", hogy gluténmentes élelmiszereket szerezzen be éhenhalás ellen a következő napokra. Az eredmény elsőre nem túl biztató, de erről más helyen még lesz szó.
Szépen beköszöntött az este. Gyerek letéve aludni, mi kellemesen megfáradva a napi rutin után. Na nézzük, mi is lesz holnap? Ja igen, az eljegyzésünk.
Micsodaaaaa??? Az ELJEGYZÉSÜNK????? És ezt mi csak ilyen lazán, minden felkészülés nélkül tudomásul vesszük???
Álljunk meg egy szóra! Itt valami nincs renjdén. Mások hónapokat, éveket (?), de minimum heteket készülőd(het)nek arra, amikor egymás színe előtt megkérjék egymás kezét. Vagy a fiú a lányét. Vagy manapság egyre inkább fordítva. És mi meg ezt pár óra alatt "lezavarjuk"? Azt, amire én egész életemben - kislányként, álmodozó tinédzserként, a királyfit fehér lovon váró fiatalként - vártam? Ho-ho-hó, itt valami nem stimmel - szólalt meg a belső hangom, ami első felindultságában utat keresve magának kisebb duzzogásban nyilvánult meg kifelé. És kit talált el? Naná, hogy a vőlegnyjelöltet.
Itt kezdődött a vesszőfutásunk, este 9 körül. Fel kéne készülni a másnapi eljegyzésünkre. Jó. Nézzük, mi a teendő:
- összepakolás az útra: illő ruhák összeválogatása (ffi/női), cipőtisztítás, vasalás
- kaja összekészítése - a lisztérzékenységem fényre derülése óta ez külön programpont
- gyerek "összekészítése" másnapra - Andris játszani indul majd az unokatesókhoz
- az eljegyzéshez kapcsolódó körítés kitalálása - mit, hol, milyen sorrendben, hogy beleférjen a napba
- további szervezések - neten étteremkeresés, etc.
A fentiek gyors számbavételét követően kb. 10 órára össze is állt minden - értsd 1 óra készülés megvolt. Igencsak fáradtan sikerült ágyba is kerülni, abban a megnyugtató tudatban, hogy jól felkészültünk a Nagy Nap előszobájának is nevezhető eseményre.
Már csak egy feladat maradt másnapra, ám az elég fajsúlyos: itthonhagyni a fenti gyors, ám roppant gyakorlatias készülődésből felhalmozódott HISZTIT!
Örömmel jelentem, sikerült!
Ui: Kedves Nőtársaim! Ugye van köztetek akár egy személy is, akiből hasonló reakciót váltott volna ki ez a roppant pragmatizmus? Csalódottságot, vagy kis kiábrándultságot, hogy egy eljegyzés az egy NAGY NAP, ennek nem lehet csak úgy nekifutni, mintha másnap a piacra mennénk hétvégi nagybevásárlásra? Lényeg a lényeg, a vége jól alakult. És valószínűleg nekem, tündérmeséken nevelkedett, romantikára vágyó, gyengéd nőnek is érdemes abba belegondolni, hogy a férfiak - legalábbis az én vőlegényem - ilyen(ek): nem csinálnak feleslegesen nagy feneket a dolgokból. Örülni kell annak, hogy vannak ;-).
